2009. október 13., kedd

Első táska

Túl vagyok már az elsőn, nem én készítettem, hanem az elképesztően "tehetségtelen" lányom. Legalább valaki aktivizálja magát nálunk! :)
Az úgy volt ugye, hogy textiles csoportba járt 5 hétig, ahol a batikolás és textilfestés után mindjárt bele is vetették magukat a táskacsinálásba. A második alkalommal készült egy próbavarrás egy kb. 30x40 cm-es anyagdarabra, amin próbálgatta az egyenes varrást (a görbületeket leszámítva tényleg az volt... ) és a rátétet is, no meg körbeszegte, és ennyi.... A harmadik textiles órán pedig nekiesett a táskának. Olyan síkegyenesen varrt, hogy még ő maga is meglepődött rajta. Aztán meg én, amikor hazahozta. Egyébként két színből festette, majd gombbal díszítette.
Én balga azt hittem, hogy mindjárt kisajátíthatja magának és hordhatja ész nélkül mindenhová, ezért úgy gondoltam, várhatunk még azzal a fényképezéssel. A napokban kiderült, hogy sajnos nem, mert "beszedik", mint egy dolgozatot. De azt hiszem, megoldja ő azt a fényképezést hamarosan, szívesen látott vendég a műhelyben... :) A legeslegszebb az egészben, hogy az első próbálkozását mindjárt kiállításra is viszik (ezért maradt az iskolánál, nehogy széthordja).
Olyan, de olyan büszke vagyok rá, hogy nincs is rá szó!

6 megjegyzés:

bruercsi írta...

Gratulálok a "kicsit" tehetséges lyányhoz!! :))) Majd mutizd meg a képet, ha sikerül mutyiban lefotózni!

Tigrislilijom írta...

Ez igen! Gratulálok!

Nagyváradi Csilla írta...

Hűűűamindenit, nagyon gratulálok! :)))

Cila Zzy írta...

Hát igen... a gének...
Gratulálok hozzá! Ez a ti nevelésetek!

Ledorka írta...

Gratulálok én is, és várom a fotót! Biztos, hogy csoda klassz! :))

Aranyalma írta...

Köszönöm az elismerést a "lyány" nevében, továbbítani fogom!
A fotó mindenképpen jár, utólag megnézhetitek, csak lenne már kész!
A tehetsége a géneknek inkább köszönhető, mint a nevelésünknek, mert hiába neveltem volna a kezébe a tűt meg a cérnát, ha nem jutottak közös nevezőre... Szerintem direkt rosszul csinált mindent, nehogy megint a kezébe nyomjam... :) Viszont érdekes, a keresztszemezés egész jól ment neki.
Végül is mindegy, a lényeg, hogy aki varrni tud, már eleve nem elveszett ember.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...