2011. március 21., hétfő

Pipacsos játék

Mint tudjátok, Hunszil játékot indított, melynek határideje lejárt. Elsőként a pipacs-téma debütált a játékban, aminek különösen örültem, mert nagyon szeretem ezt a törékeny növénykét. Még régebben egy közösségi portálon (amikor még nem voltam Aranyalma) engem azonosítottak a pipaccsal.
Szóval a téma hálásnak ígérkezett. :)
Kaptunk egy kis inspirációt is pipacs-témában az Etsyről, átnéztem. Több nézelődést viszont nem engedélyeztem magamnak, inkább informálódtam pipacs ügyben, nehogy butaságot csináljak. Még jó! A szirmainál azonnal bakiztam volna, méghozzá nagyot... nem formailag, számilag! Esküdni mertem volna rá, hogy a pipacs egyszikű (azoknak virágzata 3 és többszöröséből áll), de kiderült, hogy kétszikű (2 és többszörösei)... hát, tévedni emberi dolog...

Nem is írom tovább, mi mindent érdemes tudni a pipacsról, ha érdekel Benneteket, nézzétek meg ezt a kis rövid összefoglalót.
Aztán itt egy mesefilm, amiben Süsü nevelget egy bűvös virágot a kis királyfi 7. szülinapjára.  (Majdnem félórás, idő kell, míg betölt.)

Ezek után bemutatom a pipacsaimat. Többet is készítettem, bár nem volt követelmény. Igaz, voltak még ötleteim, de időből egy perccel se több, így sajnos ebben a játékban már nem tudom megmutatni, majd egyszer játékon kívül.
Elsőként ez a képecske készült. Ódon hangulatú, beszédes, küzdelmes. Jó volt készíteni. Mérete 21x26 cm.


Medálok is készültek, az egyiket néhány mákszem méretű gyöngy díszíti:


És még egy díszítőelem, ami stílusában teljesen elüt az eddigiektől. Szerettem volna egy nagyobb pipacsmezőt  is készíteni, de csak erre futotta.
Vagy egy táskát, vagy egy piperét fog majd dekorálni:


Még egyszer köszönöm a játékot, nagyon jól éreztem magam közben! :)

15 megjegyzés:

Hajni írta...

Kedves Marianna! Mindhárom alkotásod gyönyörű, de nekem leginkább az első tetszik, nagyon-nagyon szép!!! A pipacs felett, ugye egy villámot ábrázoltál?

Aranyalma írta...

Köszönöm!
Háát... nem villám... repedés egy ház falán... ezért ódon hangulatú, de ezek szerint mégsem ennyire egyértelmű.
Bár éppen villám is lehetne, most kiderült, hogy azt is tudok már hímezni! :D

Hajni írta...

Igazad van... "a villám elõ kisülése felülrõl lefelé halad, a villám képe jellegzetes, lefelé szétágazó formát mutat". :) A kép így talán még jobban tetszik.

ingyom bingyom írta...

Szia!
Nekem nem annyira villámos, de nagyon tetszik. Talán ha jelzésileg ott lenne egy ház sarka.... Bár úgy meg talán sok lenne, tetszik nekem ez az alázatos éppen annyit amennyit elbír stílus. Már ha jól fejezem ki magam.
Lenne egy nagyon szakmásított kérdésem, kihez fordulhatok jó tanácsért szerinted?
Van egy 21 éves néhány mosást megért szőrmók nyulunk, amit utolsó alkalomkor sikerült a törülközők közé betenni. A nyúl kibírta, a belseje nem annyira, szóval kibeleztetett. Most meg nem tudom milyen bélést (tömőanyagot) vegyek bele, és hol ami nem fog összetöppedni egy-egy mosáskor.
Az ilyen múlt századi nyulaknál az már fontos dolog.
Köszi!

Csilla írta...

Nagyon jók, nekem leginkább a pipacsmező tetszik. Én is kedvelem ezt a kis törékeny virágocskát.

Aranyalma írta...

Hajni, ez nagyon lexikális volt... :)))

Mariann, úgy sajnálom azt az ártatlant! Nem próbálnád meg ezután kézzel mosni-gyúrni? Sokkal kíméletesebb... az ilyen életkorú állatoknak mosásnál (is) kijár a tisztelet. ;) Tömni egyébként szoktak vatelinnel vagy gyapjúval is, meg ha jól tudom fűrészporral (bár még sosem próbáltam, csak hallottam), meg polisztirol golyókkal (akkor viszont pillekönnyű lesz, egy fuvallat felkapja és huss... volt-nincs nyúl... :))), vagy ha nagyon méltóságos nyulat szeretnél, levendulával tömd ki, ebben az esetben már tilos maszatos kézzel játszadozni a fülével, mancsával...
Csak leülteted egy helybe valahová és ő majd illemtudóan ül... néha megköszörüli a torkát, hogy hé! én is itt vagyok, de egyébként példamutatóan fog viselkedni. És sosem lesz poshadt szaga, sőt, még új ruhát is kaphat... :)
Bár nem biztos, hogy ücsörgős öregkort szeretne az öreglány, talán fittebb életet tervezett magának, ez esetben hagyd el a levendulát és maradj a vatelin mellett! :)

Csilla, köszönöm, bár a pipacsmező még részemről is túlzás, de egyszer talán egy nagyobb mezőre is futja majd az időmből. :)

Tündérlátta írta...

Csodaszép pipacsos alkotásaok. Az első finomsága gfogott meg a leginkább.

csigaszabo írta...

Jaj, nekem a libegő szirmos pipacsrét tetszik!
A leendő udvarunkban (építkezünk) nyírtam úgy a füvet (mit füvet, gazt), hogy mindig kihagytam egy-két bokor pipacsot, legyen már nekünk is virágunk:) Szépen meg is hálálta, virított sokáig!

Aranyalma írta...

Köszönöm Nektek is!
Meghálálta a gondoskodást! :)

Hunszil írta...

Szia !

köszönöm, hogy munkálkodtál és ilyen csodákat alkottál...
Nekem is az leső tetszik de nagyon... először én is villámra gondoltam a pipacsos rét felett... de így tényleg érthetőbb, hogy ház fal mellett :))) de ez szubjektív vélemény,, mindenki azt lásson benne ami neki a legjobb,vagy valamilyen gondolata van róla :)
a lényeg, hogy ... Csodásak egytől egyig gratula....
Mindkét oldalamra feltettem:)
Szép napot és további szép alkotást.. nekünk is, a mi örömünkre :)

Aranyalma írta...

Köszönöm Szilvi! :)
Igen-igen, ha már alkotói szabadság van, akkor legyen befogadói szabadság is! :)))
Hasonló szépet kívánok én is Neked! :)

ingyom bingyom írta...

De drága vagy!
Nem én voltam a bűnös. A lányom volt macskája, legalábbis rá lett fogva. A 40 fokra beállított forgódobos mosógép volt a játéka, nagyon tetszett neki, hogy forog, rá rá ugrált, és valószínű átfordult a fokot jelző gomb. Ki is lett tiltva a fürdőszobából. Azóta a lányom hazaköltözött, a macskát nem hozhatta, allegia miatt, szegényt tán háromszor látta láthatáson a volt barátjánál, a macska azóta vidékre költözött.
De az is lehet, hogy a lányom állította be rosszul, egyébként úgy 4-5 évente volt szegény nyúl kimosva, nagy becsben volt tartva, elég szépen ki tudtam kefélni a világoskék szörmécskéjét. Majd próbálkozom, nekem először a szivacs jutott az eszembe.

Puszi!

Thea írta...

Nem szeretnék választani, nekem mind tetszik. Ugye nem baj? :-}
Egyiket ezért, másikat azért fogadnám el.

ingyom bingyom írta...

Egy másik játék:
Mivel el vagyok ragadtatva a pipacsos témától, ezért küldök neked egy jó szót.

Ez a bejegyzés egy pontot ér Számodra az "Egy jó szó" játékban! :)"

A játékot Eszter szervezi az "Én szappanos világom:" írója.
A jétékról erről a linkről értesülhetsz:
http://eszterszappan.blogspot.com/2011/03/egy-jo-szo-jatek.html
Amint látom az olvasott blogjaid között is akad olyan, aki kapott már.


Mariann voltam!

Aranyalma írta...

Köszönöm Mariann, tudom, hogy Te voltál! :)
Felületesen olvastam már a játékról, de tényleg csak sebtiben, nem igazán volt időm blogot írni... mint látszik.
Átolvasom rendesen és nagyon köszönöm még egyszer, ez igen jólesett!
Ja és a nyúltömés: a szivacs nekem eszembe sem jutott...

Thea, azt hiszem én sem tudom, melyiket szeretem jobban, úgyhogy nem haragszom! Megbeszéltük? :)))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...