2009. május 21., csütörtök

Elkészültek

Ez a nap is elérkezett, határidőn belül elkészültem Colette játékára.
Egy kosár készült a pár nappal ezelőtti bejegyzésem nyomán, két zsákocska és egy tarisznyaféle táska, igencsak rövid füllel. Nem volt szándékomban teljesen azonos fizimiskát készíteni, de mivel az alapanyag megegyezik, túl nagy eltérés nincs köztük.
A kosárkát azóta belaktam cérnákkal, de jutott belőlük a nagyobbik zsákba is. A kisebbik zsákocska jó lesz gombraktárnak, legalábbis ezt a feladatot szántam neki.
A tarisznyához hasonlító táska lapossága és mérete folytán alkalmas arra, hogy mondjuk év végén a különböző okleveleket, ajándék könyveket, bizonyítványokat hazavigyük. Van, aki több iskolába jár... A fotózás miatt egyébként, hogy bebizonyítsam ezt a képességét, egy könyvet tettem bele, ami minden nehézség nélkül elfért benne. Az elején egy külső zseb van, amit hímzéssel díszítettem. Egy bérlet, vagy más kisebb dolog, mondjuk néhány papírzsebkendő békén ellehet benne.
Más minta díszíti a kosárka elejét, de ez csak applikáció, semmi haszna nincs.
Végezetül még egy kép, amin jól látszik az öltéseim egyenetlensége, ill. ezen túl a minta és a már említett színek összhangja.

Így utólag a csipkét túl szélesnek találom a kisebbik zsákon, de mivel én készítettem, igyekszem nem kritizálni... :) és negatív jelzőkkel sem illetem. Megfogadtam! Utólag mindent tökéletesebben el tudnék készíteni, de ennek örökös bontogatás lenne a vége. Ahhoz meg semmi kedvem.

Időközben próbálkoztam egy nonfiguratív mintájú táskával, de nem jutottunk közös nevezőre, emiatt sajnos termeltem a felesleget (és vesztegettem az időt). Úgy döntöttem, nem adom fel, később megpróbálkozom újra.
Jó nézegetést!

9 megjegyzés:

colette írta...

Kedves Aranyalma, nagyon kedves, nőies, romantikus darabokat fabrikáltál a szoknyádból:))
Gratulálok és köszönöm a játékos kedvet!!!

Hoyacarnosa írta...

Nem értem, a Nicolette kommentje megérkezett nekem emailben!
:)
Látom hogy ide is ideért azért.
Nekem is tetszik! :)

helen írta...

Én is kaptam értesítőt a hozzászólásáról :)

Egyébként nagyn helyes dolgokat alkottál :))

Aranyalma írta...

Köszönöm mindenkinek.
És sűrű elnézést is szeretnék kérni az érintettektől, beállítottam egy olyat a gépen, amit nem kellett volna... (pirulós fej)

colette írta...

Már azt hittem, én bénázok, vagyis én is bénázok, mert a Colette-ből Nicolette lettem, nem mintha nem így hívnának, csak nem értem most mi van, mert nem állítottam át semmit:(((

Aranyalma írta...

Ebben már nem vagyok ludas... Jaj, csak legyen minden a régi!!!

Ledorka írta...

Nagyon szépek lettek. :) A kosárféle különösen tetszik. :)

Aranyalma írta...

Köszi. :)

Marvika írta...

Nagyon jók, főleg az a kosár jellegű:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...