2009. augusztus 21., péntek

Újabb négyzetek

A következő négyest mutatom most, és hamarosan, talán még ma a folytatást. Azért szedtem így csokorba ezt a sorozatot, mert mindegyik blokkba ugyanazt a virágos anyagot varrtam.
Ritka alkalmaim egyikén, amikor egy turiba betévedtem, kihalásztam ezt a blúzt. Mit mondjak, egykori viselője nem épp hétköznapi méretekkel rendelkezett, de ennek csak örültem, a felhasználható mennyiség miatt. Hátrányára legyen szólva, csak vállpántos blúzocska (volt), mell alatt szabva. Na most a jobb érthetőség kedvéért: ami itt be lett dolgozva, csak az eleje, úgy, hogy az ívesen szabott részeket nem vágtam fel, azt majd máshova.
A 10 cm-es négyzetekre szakosodtam, ez a négyzetméret fordul elő nálam leggyakrabban, ebből a kiinduló méretből készülnek a háromszögek is. Valahol azt olvastam, jó, ha van egy bevált méretünk, mert ha egy maradék anyaggal már végképp nem tudunk mit kezdeni, akkor feldarabolás után kihozhatunk belőle egy nekünk megfelelő méretű négyzetet. Így ha sok összegyűlt, még mindig tovább lehet gondolni a sorsukat.
Nos, hogy fogalmatok legyen a fél eleje méretéről: 4 db 10 cm széles és 40 cm hosszú hasznos anyagot tudtam levágni belőle. Ami kimaradt, az is sok, de mivel ívesen van levágva, ezért ide már nem tudtam hasznosítani.

1 megjegyzés:

anaisz anaisz írta...

Szia!

Nem jelentkezel az oldalamon feltüntetett Kreatív feladat-játékra?? :))

Lesd meg, ha van kedved, miről is van szó..

Köszönöm !

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...